Városlista
2024. december 5, csütörtök - Vilma

Hírek

2024. November 27. 12:46, szerda | PR

Derűlátóbbak a fiatalok az egy évvel korábbinál

Derűlátóbbak a fiatalok az egy évvel korábbinál

Elégedettebbek a fiatalok - összességében erre jutott a K&H ifjúsági index felmérés, amely a 19-29 évesek saját életükkel való elégedettségét vizsgálta a harmadik negyedévben.

Az index értéke 16 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi 15, valamint az egy évvel ezelőtti 11 pontról - éves szinten tehát jelentősen javult a mutató.

Évek óta nem látott szintre nőtt a fiatalok elégedettsége a harmadik negyedévben a K&H ifjúsági index szerint. A reprezentatív kutatás 2012 vége óta méri egyebek mellett a fiatalok saját életükkel való elégedettségét számos szempont, például az anyagi helyzet és a kilátások, a munkaerőpiacon betöltött szerepük alapján. Az index értéke a harmadik negyedévben 16 pont volt. Ez szerény, 1 pontos emelkedésnek felel meg a második negyedéves 15 ponthoz képest, viszont jelentős javulás a múlt év harmadik negyedévére vonatkozó 11 ponttal szemben.

kulcskérdés a fiatalok helyzete

“A legutóbbi négy negyedévből három negyedév adata kifejezetten kedvező volt: legutóbb 2021 elején volt a mostani 16 pontot meghaladó indexérték. Ebben a negyedévben a diákok véleménye javult a legtöbb esetben, és ez elég volt ahhoz, hogy az aktív keresők mérsékelten pesszimista véleményét ellensúlyozza. Az anyagi biztonság fontossága ebben a negyedévben felértékelődött, itt is a diákok véleménye javult a leginkább” - ismertette a kutatás eredményeit Rammacher Zoltán, a K&H lakossági ügyfél szegmens marketing vezetője. Hozzátette: “A fiatalok helyzete alapvetően meghatározza mind a gazdasági, mind a pénzügyi szektor teljesítményét a keresetükön, a hitelfelvételi kedvükön, a költözési terveiken és a megtakarításaikon keresztül. Az index csúcsértéke a felmérés kezdete óta eltelt tizenkét évben 20 pont volt, ezt a szintet két alkalommal érte el, 2019 és 2021 elején.

A kutatás részletes eredményei szerint 34 százalék volt elégedett a saját az életével a harmadik negyedévben. Ez nem jelent számottevő változást az egy negyedévvel korábbi 33, valamint a 2023 harmadik negyedében elért 35 ponthoz képest.

A kutatás a fiatalok jövőképét is vizsgálta a harmadik negyedévben: kedvező eredmény született, a válaszadók többsége optimistának mondható, 72 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az életük a közeljövőben kisebb vagy nagyobb mértékben, de pozitív irányba fog megváltozni. A nyugati megyékben élők és a diákok derűlátóbbak a többieknél, körükben 80 százalék felett volt a pozitív jövőképpel rendelkezők aránya.

Összességében a jelenlegi és jövőbeni helyzetet nézve a fiatalok kevesebb mint 34 százaléka elégedett a mostani életével, és úgy érzi, az élete nem fog romlani. Őket nevezi a kutatás „elégedett optimistáknak”. Tízből lényegében négyen, az arányt tekintve a megkérdezettek közel 43 százaléka ugyan nem tartja magát jelenleg elégedettnek, de arra számít, hogy ez a helyzet kedvezően fog változni - ők alkotják az „elégedetlen optimisták” táborát. A válaszadók majdnem negyede, 23 százaléka adja az “elégedetlen pesszimisták” körét, akik arra számítanak, hogy konzerválódik a mostani negatív helyzetük. Ugyanakkor mindössze 0,5 százalékuk az, aki bár a jelenlegi helyzetét kedvezően ítéli meg, kedvezőtlen irányú változást vár.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 03. 16:33, kedd | PR

Kreatin – az alváshiány okozta gondokat is enyhíti

Széles körben eddig a kreatin teljesítményfokozó hatása volt ismert, több kutatás azonban megállapította, hogy a táplálékkiegészítő csökkenti az alváshiányból fakadó problémát és javítja a koncentrációt.

2024. December 02. 19:19, hétfő | PR

Hogyan optimalizálhatjuk a karácsonyi bevásárlást?

a jól használt mesterséges intelligencia időt és pénzt takarít meg számunkra

2024. November 25. 10:45, hétfő | PR

Innovációs index: mélyponton a magyar vállalati innováció

csak a nagyvállalatok stagnáltak, a mezőgazdasági cégek alig innoválnak

2024. November 22. 09:59, péntek | PR

Többen látják az egyetlen járható útnak a lakásbérlést a fiatalok számára

még mindig sokan vannak azonban, akik szerint pénzkidobás ingatlant kivenni