Hírek
2013. Október 30. 05:39, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Dávid Katalin és Csoóri Sándor kapja az MMA díjait
Dávid Katalin művészettörténész kapja a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) életműdíját, Csoóri Sándor író pedig a szervezet nagydíját veheti át az ebből az alkalomból tartandó november 5-i budapesti ünnepségen.
Az összegzés felidézi: az MMA május 31-i közgyűlésén határoztak arról, hogy évente egy életműdíjat és egy nagydíjat adományoznak a magyar szellemi élet kiemelkedő személyiségeinek. Az életműdíjjal 6 millió, a nagydíjjal 4 millió forint jutalom jár.
Az első életműdíjas, Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész professzor és teológus a művészettörténet és a teológia határterületét kutatja. Legismertebb munkáiban a keresztény ikonográfia és a bibliai jelképek világát tárja fel.
A művészettörténész 1923-ban született Szegeden. 1954-ben megalapítója volt a Művészettörténeti Dokumentációs Központnak, 1966-tól a Magyar Nemzeti Múzeum, majd a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főmunkatársa volt. 1970-ben nevezték ki az Egyházi Gyűjtemények Szakfelügyelete vezetőjének. Több száz tanulmánya, könyve jelent meg magyar, angol és német nyelven - olvasható az MMA közleményében.
Csoóri Sándor költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja 1930-ban született Zámolyon. Első versei 1953-ban jelentek meg. A hatvanas évektől a népi nemzeti ellenzék vezető egyénisége volt, jelentős szerepet vállalt a rendszerváltás előkészítésében. A Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, 1988-tól a Hitel című folyóirat főszerkesztője.
Több mint félszáz önálló kötete jelent meg, Kósa Ferenccel és Sára Sándorral tucatnyi film készítésében vett részt. Könyveit angol, német, francia, olasz, portugál, észt, finn, norvég és svéd nyelven is publikálták. 1990-ben és 2012-ben megkapta a Kossuth-díjat, 2008-ban érdemelte ki a Prima Primissima díjat, 1997-ben és 2005-ben Magyar Örökség Díjjal ismerték el életművét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 08. 18:00, szerda | Bulvár
Elhunyt Czigány György
Április 6-án 94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője
2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód
Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot
2026. Április 08. 17:00, szerda | Belföld
Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése
Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása - közölte keddi sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.
