Hírek
2013. Június 09. 08:18, vasárnap |
Helyi
Forrás: mti
Csak a Városliget területén tartják meg a vasárnapi futóversenyt
Csak a Városliget területén tartják meg a vasárnapi futóversenyt az árvíz miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben az MTI-vel.
A versenyzők a Dózsa György utat és az Andrássy utat az eredeti tervekkel ellentétben nem fogják használni, így ezeket vasárnap nem zárják le.
A BKK ezzel módosította korábbi tájékoztatását, amely szerint a sportesemény a városrész nagyobb területét érintette volna.
Azt írták, Tarlós István főpolgármester egyeztetett a futóverseny szervezőivel, és azt kérte, a Duna magas vízállására és az árvíz miatti forgalomkorlátozásokra tekintettel a főútvonalak további korlátozásától tekintsenek el. Hozzátették: a szervezők ezt elfogadták, így csak a Városligetben rendezik meg a K&H futóversenyt.
A BKK tájékoztatása szerint vasárnap 10 és 15 óra között ugyanakkor lezárják a közúti forgalom elől a Hősök terét, a Városligeten átvezető Kós Károly sétányt és az Olof Palme sétányt, valamint a Műcsarnok mögötti névtelen városligeti utcát.
Az M3-as autópálya bevezető szakasza felől érkező járműveket már a Hungária körúti csomópontban a Hungária körút felé terelik.
A 20E, 30-as, 30A, 105-ös és 230-as autóbuszok közlekedését - a korábban tervezettel ellentétben - a futóverseny nem érinti.
Módosul ugyanakkor a 70-es és a 75-ös trolibuszok útvonala; a forgalmi változásokról az utasok a BKK Info oldalán tájékozódhatnak.
A www.futanet.hu oldala szerint a 20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó vasárnap 9.30-kor indul a budapesti 56-osok teréről.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 28. 07:48, vasárnap | Külföld
Londoni elemzők: a következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. December 28. 07:48, vasárnap | Belföld
OKF: 413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor
2025. December 28. 07:47, vasárnap | Életmód
101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig
Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány
