Hírek
2012. Május 24. 14:19, csütörtök |
Sport
Forrás: mno.hu / MTI
Benedek Tibor visszavonul
Bejelentette visszavonulását szerdán Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
A 39 éves balkezes játékos döntéséről a válogatott hivatalos honlapja, a www.vlv.hu számolt be.
„Harminc évig csináltam, úgyhogy most olyan, mint hogyha elmennék nyaralni, és majd szeptemberben megint kezdeném elölről – nyilatkozta Benedek, aki a nemzeti csapatban a 2008-as pekingi olimpia döntőjében szerepelt utoljára, klubjától, az olasz Pro Reccótól pedig csapatkapitányként vasárnap, a Brescia elleni fináléval és bajnoki címmel búcsúzott el. – Biztosan nem lesz egyszerű. Nekem ez az életem, de hát el kell fogadni, hogy az ember megöregszik, jönnek a fiatalok. Még ha úgy is gondolod esetleg, hogy egyelőre nem jobbak nálad, nemcsak te döntesz ebben, hanem a körülmények is, a klub is. Fontos, hogy örömmel, jó érzéssel fejezhetem be, a Recco játékosaként, bajnokként, és ez nagy elégtétel nekem.”
Benedek hozzátette: pályafutása legszebb emlékének a sydney-i olimpián aratott diadalt tartja.
„Nagyon sok szép dologra tudok visszaemlékezni, azt hiszem, ma már az olimpiákon kívül nem is tudok sorrendet állítani a győzelmek között, mindegyik valamiért fontos volt. Van, amit először nyersz, azért fontos, van, amikor annyira kedves a csapat, hogy értük, van, amikor dacból, hiúságból, mert csúcsot akarsz dönteni, vagy éppen a csúcson akarsz maradni, és van, amikor a szerelmedért. A múltkor megszámoltam, 54 döntőt játszottam a pályafutásom során, úgyhogy volt ebből minden.”
Benedek a londoni olimpián Kemény Dénes szövetségi kapitány másodedzője lesz.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2026. Február 21. 17:00, szombat | Sport
IFFHS: kupatörténeti csúcs az FTC-Ludogorec párharc
Futballhistóriai rekordot állít fel a Ferencváros és a Ludogorec azzal, hogy a mostani európai kupaszezonban, a jövő héten ötödször is találkozik egymással - írta pénteki anyagában az IFFHS.
