Hírek
2013. Szeptember 29. 05:19, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Átadták a mohácsi Busóudvart

Átadták a Busóudvart Mohácson, a mintegy 700 millió forintból épült létesítmény a busójárás hangulatából ad ízelítőt a látogatóknak.
Szekó József, Mohács fideszes polgármestere elmondta: a Vörösmarty utca 1. szám alatt egy év alatt felépült U-alakú, árkádokkal szegélyezett házban rendezték be a múzeumot, amelyben busóöltözékek, a hagyományőrzők által használt kellékek, a busók máglyája és annak égését szimbolizáló fényjáték látható.
Hozzátette: a mintegy 450 millió forintos hazai és európai uniós pályázati támogatással elkészült épületben helyet kapott egyediruha-, kerámia- és busóöltözék-készítő, maszkfaragó látványműhelye, továbbá egy étterem és kávézó is. Az ingatlan udvarán Trischler Ferenc szobrászművész busó-szoborcsoportja látható.
A polgármester a megnyitón megjelent több száz ember előtt hangsúlyozta, a 2009-ben a világ szellemi kulturális örökségének listájára felkerült népszokás Magyarország legnagyobb farsangi fesztiválja, s egyik legnagyobb folklóreseménye.
Mivel a busójárás a város legnagyobb hazai és nemzetközi reklámhordozója is egyben, és jelentősen hozzájárul Mohács turisztikai vonzerejének növeléséhez, ezért fontos feladattá vált, hogy azok is megismerkedhessenek vele, akik nem tudnak a fesztivál idején Mohácsra jönni. Ez adta a Busóudvar ötletét - mondta a polgármester.
Hargitai János, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője kiemelte, hogy a Busóudvar a Mohácsra érkezőknek egész évben lehetőséget nyújt a népszokás megismerésére. Úgy vélte: nem véletlen, hogy a busójárás felkerült a világ szellemi kulturális örökségének listájára, mert bár a baranyai horvátok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először, legendája a második mohácsi csata idejéből származik, ami valószínűsíti, hogy a helyiek már mintegy 300 éve megtartják.
A Busóudvar megnyitásához kapcsolódóan szombaton délután a helyszínen néptánccsoportok, népi együttesek szórakoztatták a látogatókat. A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt, valamint a turistákat.
Az idei télűző fesztivál főbb programjaira a szervezők becslése szerint mintegy 80 ezren voltak kíváncsiak a 20 ezer lelkes Duna-parti városban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld
KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2025. Augusztus 23. 09:58, szombat | Életmód
Jászberényi Márk felállította az esti körülmények között végrehajtott leghosszabb távlövés világrekordját
2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.