Városlista
2026. május 23, szombat - Dezső

Hírek

2020. Március 08. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu

Áldozatuk életével nem, csak a nyugdíjával törődtek

Áldozatuk életével nem, csak a nyugdíjával törődtek

Áldozatuk életével nem, csak a nyugdíjával törődött az a három ember, akiket emberöléssel gyanúsítottak a Pest megyei nyomozók.

Egy fővárosi szociális intézményből tolta ki kerekesszékestül későbbi áldozatát 2017. október 24-én kora délután az a páros, amelynek tagjai ezután egy belvárosi bankfiókban felvették az idős nyugdíját, majd kivitték őt egy szentmártonkátai lakásba.

Négy nappal később a mozgásában korlátozott, súlyos beteg férfi rosszul lett. Azt hitték meghalt, ezért fogták, kora reggel kitolták az erdőbe és sorsára hagyták. Az áldozat már élettelen testét néhány órával később találták meg – közölte a rendőrség.
Az ötlet, hogy a 69 éves, beteg ember pénzét megszerezzék a 39 éves B. Oszkár fejéből pattant ki, a megvalósítás első részét a 44 éves T. Imrénére, valamint H. Csabára bízta. Ők ketten hozták el az orvosi felügyelet alatt álló sértettet a szociális intézményből, majd kivitték a vidéki címre. Mindhárman tisztában voltak azzal, hogy tettükkel közvetlenül veszélyeztetik, kockáztatják az idős életét, de szemük előtt csak a megszerezhető nyugdíj lebegett. Áldozatuk végtisztességét úgy adták meg, hogy eltolták az útból és az erdőben hagyták.

A nyomozás segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult, majd 2019 őszén - a beszerzett bizonyítékok, vallomások, szakértői vélemények birtokában – módosították a cselekmény minősítését. A nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével meggyanúsított terheltek közül T. Imréné és B. Oszkár 2019 októbere óta van letartóztatásban. A jelenleg szintén fogvatartott H. Csaba ellen egy másik ügyben kiszabott szabadságvesztés le nem töltése miatt volt érvényben elfogatóparancs. Elfogták, azóta megkezdte jogerős büntetésének kitöltését a fővárosban.

A Pest megyei rendőrök a bűncselekmény vizsgálatát befejezték, a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 23. 17:00, szombat | Belföld

Bóna Szabolcs: aszályos időszakban valós veszélyt jelent az ukrán gabona árletörő hatása

Aszályos időszakban valós veszélyt jelent az ukrán gabona árletörő hatása, ezért korlátozni kell - írta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.

2026. Május 23. 15:00, szombat | Belföld

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett Orbán Anita

2026. Május 23. 10:00, szombat | Belföld

Tiszaújvárosi robbanás - Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

A Mol tiszaújvárosi üzemében üzemi baleset történt, külső beavatkozásnak nem látták nyomát - hangsúlyozta a Mol elnök-vezérigazgatója péntek délután a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.