Hírek
2014. Január 02. 05:09, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
A magyar bucót választották az év halának
A magyar bucót választották az év halának 2014-re a Magyar Haltani Társaság honlapján folyt közönségszavazáson.
A magyar bucó a szavazatok 43 százalékával megelőzte a másodikként befutó sügért (40 százalék) és a harmadik gardát (17 százalék) - tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t. A 2014. év halára három hónapon át december 31-ig lehetett szavazni a Magyar Haltani Társaság honlapján. A honlap olvasói hat és fél ezer szavazatot adtak le.
A társaság közleménye szerint igazi különlegesség a magyar bucó, amely kizárólag a Dunában és a Dnyeszterben, valamint ezek mellékfolyóiban él. Vizeink őshonos és bennszülött hala, ezért fokozottan védett. Véletlenül megfogott példányait haladéktalanul vissza kell engedni, ennek ellenére a horgászok körében is népszerű.
Az Európában és Szibériában szinte mindenütt megtalálható sügér gyakori a hazai vizekben is. Nem nő nagyra, de húsa a süllőéhez hasonlóan kiváló, emellett horoggal is jól fogható. Éppen ezért sokan ismerik és kedvelik. A Herman Ottó által sugár kardosnak nevezett, szép formájú garda annak idején "a Balaton partvidékén igazi néptáplálék" volt, napjainkra nagyon megritkult, ezért igényel több figyelmet. A korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász és a menyhal érdemelte ki Az év hala címet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 05. 14:00, csütörtök | Külföld
Donald Trump: rendkívül jó a személyes viszonyom a kínai elnökkel
Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy \"rendkívül jó személyes kapcsolat\" fűzi Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, és mindketten tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos, hogy ez így is maradjon.
