Hírek
2013. December 28. 05:51, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Csökkennek a jogdíjak egyes üres hordozóknál, a táblagépekre is kiterjesztik a díjfizetést
30 %-kal csökken január 1-jével egy lépésben a mobiltelefonok és 20 százalékkal a digitális televíziózásnál műsorrögzítésre használt eszközök jogdíja, ugyanakkor a díjfizetési kötelezettséget kiterjesztik a táblagépekre.
A közlemény szerint idén először a szerzők, előadók és kiadók jogkezelői nagyobb gazdasági elemzést készíttettek arról, milyen díjterhelés lehet indokolt Magyarországon, és az alkalmazott tarifarendszer megfelelő-e a célok elérésére.
A tanulmány kimutatta, hogy a szabad zenei magánmásolások által generált fogyasztói többlet társadalmi szinten több mint 10 milliárd forint. Ez lényegesen meghaladja az üreshordozó-díj bevételeket - 2012-ben 3,6 milliárd forint -, amelyek tehát összességében nem tekinthetők magasnak - teszik hozzá a közleményben.
Azt is kimutatta a felmérés, hogy európai összehasonlításban a magyar díjrendszer kevés hordozótípust fed le, így fajlagosan viszonylag magas díjat terhel rájuk. Ezért a jogkezelők és a díjfizetők 2014-re olyan megállapodásra jutottak, amely egy lépésben jelentősen csökkenti a zenék és filmek másolására ma leggyakrabban használt két hordozótípus, a mobiltelefonok és a tévés set-top-boxok jogdíját - írták a közleményben.

A jogkezelők évről évre reprezentatív felmérésekkel alapozzák meg a díjfizetés alá tartozó hordozók körét is. Az utóbbi években a mobiltelefonok és a digitális televíziózásban használt, műsorrögzítésre alkalmas dekóderek mellett a táblagépek elterjedése volt a jellemző. Az idén a magyar táblagép-használók 93 százaléka rendszeresen végez olyan tevékenységet, amely szerzői jog által védett alkotás tartós másolásával, tárolásával jár - mutat rá az Artisjus.
A közleményhez mellékelt táblázat szerint a táblagépek esetében az üreshordozó-díj például 4 gigabájtig 1680 forint, 8 gigabájtig 2240 forint, 16 gigabájtig 3360 forint lesz.
Az üreshordozó-díjat az Artisjus mellett az Előadóművészi Jogvédő Iroda, a Filmjus, a Hungart és a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége kezeli. Ezek az egyesületek juttatják el a beszedett díjakat a szerzőkhöz, előadókhoz és előállítókhoz. Az idei évtől a beszedett díj 25 százaléka kötelezően kulturális célokra fordítandó a Nemzeti Kulturális Alap útján.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
